Jakab az őszben.

Jakab egy amolyan mindenes kerékár, van, hogy görgőbe fogva teljesít szolgálatot, van, hogy CycloCross versenyen állja a sarat, de leginkább felsárvédőzve segít a téli alapozás időszakában, egy igazi munkagép.

Még sötét van reggel mikor útnak indulnak, Jakab megszokta mára korán kelést, ugyanúgy mint a hideget vagy az esőt, szerencsére ez utóbbi ma nincs, jegyzi is meg magában.

A Duna partján haladnak, a túlparton ébredezik a Margitsziget, Jakab nézi, és eltünődik, vajon oda megyünk ma is, vagy mást talált ki?

De nem, elhagyják az Árpád hidat és Óbudárol Csillaghegy felé veszik az irányt.

A Hármashatárhegy is alszik még.

Csillaghegy határában még zuzmarás a mező, nem csoda, hisz  1 fokot mutata a hőmérő, szokásos őszi idő, allapítja meg Jakab.

Budakalász határában megpillantják a napot, amint a Chuck Norris híd jellegzetes pilléreinek köszön jó reggelt.

Szemből erős forgalom van, az agglomeláció apraja-nagyja igyekszik a főváros felé tömött sorokban.

Tuti Szentendre felé megyünk, tippelget Jakab, de aztán meg is lepődik mikor Pomáz felé veszik az irányt.

Jártam már erre sokszor gondolkozik, emelkedők, dimbek-dombok, szenvedés, erőlködés. Talán Csobánkánál fordul, találgat.

Az őszi Pilis lankái sütkéreznek a napsütésben, de szép is ez, morfondírozik Jakab. De hé te! Itt volt az elágazás! Hova megyünk?!?!

Néz föl fityiszre, de az csak megy előre. Hegyre megyünk? Mi ütött beléd így ősszel?

A forgalom csitul, egyre kevesebb autóval találkoznak, az út elkezd emelkedni, de ekkor furcsa dolog történik, olyan amit Jakab ritkán élt át eddig, fityisz könnyebb fokozatba vált és nyugodtan pörget fölfele.

A nap hátulról figyel.

Elérik Pilisszentkeresztet minden erőlködés nélkül, nem fáj a váz, nem sajog a hajtókar, Jakab vidáman gurul előre.

Szentkereszt után Rókahegyen jobbra fordulnak az erdészeti műútra.

Szépen nyugodtan haladnak, nincs rohanás, nincs erőlködés, néha megállnak, nézik az őszi erdőt, fényképeznek, sütkéreznek a napsütésben.

Ilyan az örömbringázás? Kérdezi Jakab. Hallottam már róla vastaggumis szobatársaimtól, de még nem nagyon éltem át.

Egy darabig még fölfelé vezet útjuk, de aztán lefelébe vált az aszfaltcsík.

A Sikárosi réten is még deres a fű, 0 fokot mutat a hőmérő, fityisz táncikál is egy kicsit, hogy átmelegedjen. Puhány, jegyzi meg Jakab magában.

"Marad"

Egy kis gurulás után balra fordulnak, és meg sem állnak a Kisrigó Vendéglőig.

Most nem töltenek kulacsot, a hidegben lassabban fogy.

Elidőznek egy darabig ezt a szerkezetet vizsgálgatva... hmmm, itt felkészültek már a télre.

Ezután újabb le-fel kobináció és máris Pap-réten süttetik arcukat a napfényben.

Azért az árnyékban még deres a mező.

A napfürdő után újabb száguldás következett, egészen Visegrádig.

Visegrád határában fityisz megint felmelegedő táncot lejtett, közebn Jakab pihent és röhögött rajta.

A 11-es utat elérve bal kanyar, irány Lepence.

A túlparton a Börzsöny...oda ma nem megyünk.

Dömös majd Pilismarót és megint bal kanyar, irány Kétbükkfanyereg.

A "rázatón" is nagyon finoman gurultak keresztül Jakab nagy örömére.

Fölfelé billegés közben egy pattanás hallatszott hátulról, a 8. évévben járó sárvédő elfáradt.

Dobogókőre érve már nem fáztak, a hőmérő itt már 8°C-t mutatott.

Az örömbringázások elengedhetettlen része a falatozás. Mákos meggyes pite és Jakab.

Ide az év minden szakában megéri fölmenni.

Ezután hazafelé vették az irányt, Jakab gondtalanul száguldott át Pilisszentkereszten majd hagyta maga mögött Pomázt is ahonnan már csak 30 perc volt hátra a nagy kalandból.

5óra57perc és 131km után Jakab elégedetten pihent meg szobatársai mellett, most már neki is van mit mesélnie.

Képhegyek: